Zöld hangulat a kék megszokásban

Metro Vevőakadémia, Budaörs | Az elmúlt években Budaörs nagy fejlődésen ment keresztül építészeti, kereskedelmi szempontból egyaránt. A „bevásárlóközpontok városaként'' emlegetett telep arculata megváltozott, amely pozitív változást maguk a bevásárlóközpontok is segíteni szeretnék. Ezen feltevést alátámasztva ebben az évben a Metro budaörsi központja mellett épült a 600 m²-es Vevőakadémia, melynek létrejöttét olyan célok inspirálták, mint szakmai partnerek továbbképzése, támogatása, a legújabb gasztronómiai feldolgozási módok és technológiák bemutatása. Az építtető nem csak a funkcionalitásra fektette a hangsúlyt. Azért bízta meg Plusdesign Studio Kft. belsőépítészeit, hogy kreatív ötleteikkel, szaktudásukkal hozzájáruljanak egy Magyarországon egyedülálló létesítmény megszületéséhez. A belsőépítész stúdió a 12 főzőhelyes konyhát magába foglaló 24 fős auditóriumon, 30 fős éttermen, 120 férőhelyes konferenciatermen, előcsarnokon, valamint a mintabolton hagyta keze nyomát, ezáltal egy teljesen egységes dizájn jött létre. (Fotó: F. Tóth Gábor)
Recepció, lobby
-

A recepció sötétbarnáját jól kiemeli a világos háttér
A lobby színvilága jól illeszkedik a Vevőakadémia többi részéhez
Elegáns világítótestek, elegáns ívű pult: bárhol megállná a helyét
A zöld ragyogást adó felületek frissességet árasztanak
A zöld ragyogást adó felületek frissességet árasztanak Étterem
-

A nem szokványos mennyezetburkolás az éttermi részt is feldobja Konferenciaterem
-

A konferenciaterem jól variálható a mindenkori igények szerint.
A színek itt is egységesek, az egész tér fontos motívuma a szőnyegezett padló Látványkonyha
-

A legszigorúbb előírásoknak megfelelő konyha
A tükörfal kitágítja az amúgy sem szűkös teret
Minden eszköz jól megvilágítva, ergonomikus elrendezésben rendelkezésre áll Tervezők
-
Generáltervező: VB CONSULT Kft.
Építési engedélyezési terv: Kaszta Dénes, Arkas Kft. / Nádudvari Péter Benedek,NPB Studio Kft.
Kiviteli terv:
Építészet: Nádudvari Péter Benedek, NPB Studio Kft.
Belsőépítész: Fejes Gergő, Plusdesign Studio
Szerkezetterv: Wittinger Pál, Plan 31 Kft..
Épületgépészet: Csomai Miklós, MBT Kft.
Épületvillamosság: Perger Ágoston, MBT Kft.
Projektmanagement: Vajda Károly, VB Consult Kft. / Nádudvari Péter Benedek, NPB Studio Kft. / MBT Kft.

