A Continental Hotel Zara belsőépítészete

A Continental Hotel Zara hotel belsőépítészeti terveinek elkészítésével Mazen al Ramahi, a hotel tulajdonosa bízott meg minket, akivel már a Boutique Hotel Zara kialakításában is együtt dolgoztunk. A korábbi jól összeszokott együttműködésnek köszönhetően a megbízó nagyfokú alkotói szabadsággal tisztelt meg minket a szobák, konferencia termek, wellness/ fitnesz és egyéb közösségi terek kialakításában. Tekintve, hogy az Ágoston Emil-féle bécsi szecessziós fürdőcsarnok az 1900-as évek elején élte fénykorát, megpróbáltunk a kevés fennmaradt építészeti részletből és a bőséges írásos és képi anyagból kiindulni és egy nem historizáló, de a kor szelleméből és a geometrikus szecesszió, valamint az art deco stílusok formakincséből, téralakításából, anyag- és színhasználatából merítő modern belsőépítészetből egységes, egyedi stílust kialakítani. A műemléki, illetve az új épületszárnyakban összesen 272 superior, deluxe, executive szoba, továbbá néhány exclusive tetőteraszos lakosztály került megépítésre. A szobák elrendezésükben, felszereltségükben és színvilágukban eltérőek, mégis egységes képet mutatnak. Meleg barnák, mély selyemfényű fekete, fémes csillogás, letisztult berendezés jellemzik a szobák mindegyikét. A rejtett általános világítás kiegészül a meghitt fényt adó art deco hangulatú asztali lámpákkal és az egyedi tervezésű, orientalista motívumú függesztett éjjeli lámpákkal, melyek varázslatos rajzolatokat vetítenek a gazdag kárpitozású ágyháttámlát övező lándzsás levélmotívummal díszített falpillérekre. A méltán ikonográfi kussá vált Barcelona székek íves lábainak csillogó krómfelülete visszaköszön az egyedileg a szálloda számára tervezett sötétített tölgy furnér bútorokon is. (Sáfrány Csilla és Vörös Virág, StudioLoft)

 


A volt Hungária fürdő felújítás után, mely ma Continentál Hotel Zara központi épülete


 Letisztult összkép jellemzi a szobák berendezését


 Egyedi tervezésű, orientalista motívumú függesztett lámpák


A „lándzsás motívum” a függönyökön és a falpilléreken is megjelenik


A szobák elrendezésükben és színvilágukban eltérőek, mégis egységes képet mutatnak


Meleg barnák, selyemfényű fekete, fémes csillogás jellemzi a szobák hangulatát


Az ikonográfikussá vált Barcelona székek íves lábainak krómfelülete visszaköszön a sötétített tölgyfurnér bútorokon is


Az ikonográfikussá vált Barcelona székek íves lábainak krómfelülete visszaköszön a sötétített tölgyfurnér bútorokon is


A fürdőszobák falait geometrikus motívumú, két szín kontrasztjára épülő mozaik borítja


Philiph Starck által tervezett Duravit designszaniterek és Hansgrohe Axor csaptelepek biztosítják a legmodernebb funkcionalitást


Philiph Starck által tervezett Duravit designszaniterek és Hansgrohe Axor csaptelepek biztosítják a legmodernebb funkcionalitást


A kültéri medencét övező tetőkertből a budai hegyekre és a Dohány utcai zsinagógára nyílik panoráma


A falakat borító a markáns arany-fekete rézlemezes mozaikokat a tervezők olaszországi gyárakban, kimondottan a szálloda számára állították össze


A tetőteraszos lakosztály fürdője a legújabb fény- és hangterápiás gőzkabinnal rendelkezik


A közösségi terekhez kapcsolódó vendégmosdókban az egyedileg gyártatott, irizáló üvegberakásos mozaikok és a különleges burkolóanyagok életre keltik a falakat