Retro visszhang

A MOM művelődési központ belsőépítészete | Az '50-es évekből megőrzött, műemlékké nyilvánított épület a kultúrházak emblémájává vált. A megváltozott közösségi élet miatt a munkásotthon hangulat visszavarázsolása hazugság lenne, mert a vékony lábú kagylófotel és retro berendezés vagy az '50-es évek bútorstílusa a mai funkcióra nehezen adaptálható. A hangulat így elemeiben azért még fellelhető a folyosó faliújságjában, vagy az irodákat határoló üvegfal mintázatában, amely gépelt stencilpapírok lenyomata. A centrális, emblematikus bejáratú tér nehéz feladvány: egyszerre 600 ember ruhatári igényeit, kialakítási felületet, információs és postaszolgálati funkciót egyszerre kell teljesíteni. Az átmenő forgalom az ünnepélyességet kevésbé teszi lehetővé, az eredeti vörös glettelt oszlopok és a terméskő burkolatú pillérek térképző elemeivel együtt. A ház még nincs belakva, az óriási pálmák, a színes plakátok, a falakon a festmények hiányoznak. A ruhatári paravánok hátfala kiállítási installációként fél éven át szolgálhat díszítőelemként. A nagy fényár, az óriási ablakok az emeleti köztermet is jellemzik. Előadások, esküvők, és rendezvények helyszíne ez, világos tónusú kőrisburkolatú pillérekkel, exkluzív halogén világítással már nem emlékeztet a söröző mintás vörös függönyös burkolati milliőre. Ezt az üvegmintát a lépcsőháznál láthatjuk még eredeti formájában. (szöveg: Csavarga Rózsa)

Az előtérben halkan köszön vissza korai kultúrház érzet