Híd kicsik és nagyok közt

Würtz Ádám Általános Iskola, Tamási | Az épület tervezésekor több alapelvet is szem előtt kellett tartani. Az összevonás következtében több mint 900 gyermek jár az új intézménybe, ennek ellenére fontos szempont volt, hogy emberléptékű, élhető, szerethető iskola jöjjön létre. Ezt a tervezők az egyes épületek funkcióinak határozott elkülönítésével, az egyedi belsőépítészeti megoldásokkal, megfelelő tájolással és a belvárosi szűk telek lehetőségeihez képest minél nagyobb zöldterülettel kívánták elérni. A templom felőli oldalon található főkapun belépve először a tágas udvar és a végében található bejárat tűnik szembe a déli telekrészen. Az amúgy kopár dísztér burkolatot helyenként ültetett gyepkörök törik meg. Az innen látható homlokzati kialakítás ritmikus és összefogott, ezt töri meg a bejárat feletti épülettömeg. Az aulába vezető üvegajtók felett az iskola neve látható: fehér betűk, fehér keretben, amelyet kis oszlopok tartanak. A C épülettel egy áttört üvegezésű összekötő folyosó teremt kapcsolatot, amely a két ház emeletei közötti szintkülönbségeket is áthidalja, ráadásul átengedi a fényt a szemközti utcasor számára is. Ez a ház kapcsolódik az összekötő folyosóval az északi telekhez, és épületeihez. Az északi oldal az alsó tagozaté, hiszen a cél az volt, hogy az épületek funkciójukban is minél inkább elkülönüljenek, így a „kicsik” csak pár szakterem kedvéért mennek át a hídon a „nagyok” épületébe. Ezen a telken elsősorban felújítást hajtottak végre, illetve az udvart rendezték, egy új játszótér készült el kifejezetten a kisebb gyerekek számára. Az A épületbe közvetlenül az utcáról nyílik egy külön bejárat, itt találhatóak az alsós tantermek. A másik házzal egy liftes lépcsőház teremt összeköttetést. A B épület földszintjére költözött a zeneiskola, amelynek mozgófalakkal leválasztható szobáiban délelőttönként normál oktatás folyhat, az emeleten további tantermek találhatók. (szöveg: Kiss Ádám; fotó: Gyugyi Péter és Incorso)
Helyszínrajz
-

Alaprajz
-

Metszet, homlokzat
-



Külső
-

A díszudvar
Kicsengetés után
A vonat vége
Az új szárny tantermeinek keletre tekert ablakai
Bocskai köz felőli épületvég, kapcsolódás a műemlék jellegű házhoz
A főbejárat képe a C épület tanári pihenőjéből nézve
Az iskola képe a templom felől nézve, balra a főbejárat, jobbra a híd látható
Kitekintve az átlátszó lépcsőházból
A régi és az új épület találkozása
Az iskola két telke közti összeköttetés. A híd alatt egyszer városi fedett tér lesz
Az iskola két telke közti összeköttetés. A híd alatt egyszer városi fedett tér lesz Belső
-

Az aula zsibongó tere
Átlátszó lépcsőház
A zeneiskola zsibongója, felette az alsó tagozat tantermi homlokzata
Függőleges közlekedés
Kiállítás az összekötő hídon Tervezők
-
Vezető tervezők: Sebestyén Péter, Kiss Balázs, Kiss Szabolcs, Kádár Mihály
Építész munkatársak: Barcsai Ágnes, Birkás Zoltán, Faltusz Csaba, Gyergyák jános, Holics Tamás, Révai Balázs, Magosi Edina, Rajnai Zsuzsanna
Statika: Pap Ferenc
Gépészet: Dravecz Gábor
Elektromosság: ifj. Sass Gyula, Papp Péter
Kert: Czink Gabriella
Tűzvédelem: Lipinka Zsolt
Rehabilitációs Szakmérnök: Bodor Zoltán
Akusztika: Szanka Károly
Generáltervező: INCORSO Építész és Építőműhely Kft.
Tervezés éve: 2007-2009
Kivitelezés éve: 2009-2010
Bruttó szintterület: 5800 m²
Beruházási költség: 1.300.000.000 Ft
Építtető/megbízó: Tamási Város Önkormányzata
Generálkivitelező: Hérosz Zrt.
Építésvezető: Pék Zoltán
Fotó: Gyugyi Péter és Incorso
