Bazaltbor-Laposa Pincészet

Feldolgozó épület, Badacsonytomaj |A geometria modellben két alapelem – a présház oromzatos, szimmetrikus, tetővel zárt absztrakciója és a bazaltoszlopok-rétegek szabályos hatszög alakú idealizált keresztmetszete – kapcsolódik össze új rendszerré, mely eközben emlékeztet is mindkét referenciára. Az alapelemek – mint a felszínre tört bazaltsávok – szabadon haladnak, arra, ahol nincs akadály előttük; néha szétválva, néha összekapcsolódva. A geometriai alapformák (keresztmetszetek) mérete változó, így egymásba hatnak, néhol a földből kiemelkednek és a tetőn torzfelületet adnak. Az épület egymáshoz kapcsolódó lemezelemekből áll össze, melyek formába öntése monolit látszóbetonból történt. Ennek semlegessége, merevsége elsősorban a belső terekben és azok viszonyaiban érhető tetten. A modell felöltöztetésére, másodlagos ornamentika hozzáadására két helyen volt szükség: a külsővel való érintkezésnél és a hordós érlelő pincejáratában. Az előbbinél – követve a modellszerűség elvét – hiányzik a homlokzatok és a tető megkülönböztetése; egynemű burkolatuk előregyártott finombeton kéregpanelekből áll össze, melyekre szőlőindák kissé átalakított mintázata kúszik, tekeredik fel. Abban azt esetben, ha természetes megvilágítást kellett biztosítani a belsőben, sávonként a vasbeton modellt – annak geometriáját követve – könnyűszerkezet és üveghéj, a kéregpanelt perforált fémlemez váltotta fel. (Kis Péter, Molnár Bea)
Helyszínrajz
-

Alaprajzok
-



Metszetek
-



Külső
-

A hegy felől, háttérben a Balatonnal
Gazdasági udvar
A Feldolgozó Épület bütüje
Fogadó Épület főbejárat
A gazdasági bejárat
Szőlőtáblák között Belső
-

A szőlő fogadótere
A fém árnyékoló belülről
Tartályos érlelőtér Részletek
-

„Lávafolyam”
Vadszőlőindák
Részlet
A homlokzaton végigfutó indamotívum
Fém árnyékoló szerkezet Éjszaka
-

Napszálltakor
Éjszaka Tervezők
-
Építészet: Kis Péter Építészműterme Kft.
Vezető tervezők: Kis Péter, Molnár Bea
Építész munkatársak: Bun Zoltán, Erdélyi Róbert, Hőna Orsolya, Romvári Péter, Varga Anikó
Tartószerkezet tervezők: Markovits Péter vezető tervező (MTM Tanácsadó Mérnökiroda Kft.)
Épületgépészet tervezők: Oltvai András, Oltvai Tamás vezető tervezők (Oltvai Gépész Stúdió Kft.)
Épületvillamosság tervezők: Sax Dezső vezető tervező (Hochplan Kft.)
Bortechnológus: Kovács András, Lovassy György (Hagyo Kft.)
Tájépítészet: Bogner Zsuzsa (Bogner Stúdió)
Közműtervezés: Kádár László vezető tervező (Kádár Komplex Kft.)
Felvonó terv: Balázs Róbert, Tóth Miklós (HMB Kft.)
Tűzvédelem: Báder György
Környezetvédelem: Weiner László
Zajvédelem: Kiss-Leizer Géza
Úttervezés: Kiss Balázs
Építtető: Bazaltbor-Badacsony Kft. (Laposa Pincészet) Badacsonytomaj, Római út 199.
Fővállalkozó: Market Építő Zrt.
Lebonyolító: Spányi és Jakab Kft.
