Visszatérés

Budapesti Piarista Központ – „A” épület rekonstrukció | A feladat egy olyan épület létrehozása volt, amely ötvözi a régi hagyományokat a modern értékekkel, alkalmassá tenni a patinás épületet a korszerű oktatás és üzemeltetés megvalósítására. A tervezéskor újraértelmezték a belső terét. A falakat homogén színűvé tették, a jelenlegi díszítéseket meghagyták. A régi szentély terét visszaalakították íves alakúvá és elé nagyméretű oltárhajót helyeztek el. A bútorok sötét fa anyaga kiemelkedik az absztrahált térben. A világítást felhőszerűen elrendezett világítótestek alkotják. A homlokzati nyílászárók elé a belső oldalon iparművészeti üvegburkolat került. A kápolnához tartozik egy önálló utcai bejárattal rendelkező lépcsőház. A belső udvart beépítették, mert aránya nem volt megfelelő és a funkciók miatt is szükség volt rá. Vezérszintnek a második emeletet jelölték ki, ahol a tornaterem és a nagy kápolna is található. A belső udvar helyén alakították ki az új beépítést, mely egy földszinti nagytermet, és egy két szint magas tornatermet tartalmaz, ami rendezvényteremként is használható. A tornaterem tömege egy földből kinövő monolítikus jel, mely az egyes történeti korok egymásra épülésére utal, a folytonosságot jelképezi. Az új épülettestet eltartották a meglevő épület falaitól, így sok természetes fény jut fentről a belső terekbe, az északi oldalon a hasíték lemegy egészen a földszinti főbejáratig. A tornaterem körül hoztuk létre a központi aula teret. Ezáltal a második emeleten kialakult az épület horizontális tengelye, amit a nagy kápolna – tornaterem- aula alkotnak. Jelentősebb események alatt a terek egybe is nyithatók. Az új tornaterem és aula lefedésével a negyedik emeleten kialakult egy kellemes léptékű iskolaudvar, mely a belvárosban egyedülálló. Szerkezetileg nehéz feladat volt megoldani a lefedést, mert egyszerre több funkciónak is meg kellett felelni: járható tető, bevilágítás a tornaterembe és az aulába, vízszigetelés, füstelvezetés a tornateremből és az aulából.

Helyszínrajz

Alaprajzok

Földszint alaprajza

Első szint alaprajza

Második szint, tornaterem alaprajza

Harmadik szint, bevilágítók alaprajza

Negyedik szint, udvar alaprajza

Külső

Kisvárosi hangulat a nagyvárosban – 4.emeleti iskolaudvar. A tornaterem/aula födémrácsosztása kirajzolódik az iskolaudvaron

Belső

Az idő folytonosságát jelképező, földből kinőtt archaikus test – tornaterem tömbje

Természetes fény világítja meg a színes tömb falát és az aulát

A tornateremben a látszó vasbeton pillér- és gerendaközök faburkolattal lettek kitöltve

Régi és új szimbiózisa – a belső udvar beépítése

Áthatások – kápolna-folyosó-aulatornaterem

Hasíték, mely lejuttatja a fényt a bejárathoz

Tervezők

Az épület felújítását az M-Teampannon Kft. és a Kollektív Műterem Kft. együttműködésében Golda János, Kovács Zoltán és Mészáros Erzsébet építészek tervezték.