Kastélyiskola

Tüköry Lajos Általános Iskola átalakítása és felújítása, Körösladány | Az általános iskola a település központjában levő két külön épületben működik – a 70-es években épült emeletes épületben, és a XIX században (1805-ben) épült, régi Wenckheim-Merán kastélyban. Ez utóbbi műemléki védettség alatt áll. A két épület egymástól teljesen elválasztott, ami az építmények sajátos tulajdonságaiból adódik. A kastély jelenlegi alaprajzi kialakítása további két külön részre bontja az iskola itt elhelyezett nagyobbik felét. Mert bár az épület tulajdonképpen egy tömegű, az alaprajzi és telek adottságok csak úgy teszik lehetővé az egyik részből a másikba való átjutást, ha az utcára kimegyünk, majd a másik bejáraton át ismét visszatérünk az épületbe. Ugyanez a helyzet a régi és az új iskola között is. Az emeletes iskolához lapostetős toldalékként csatlakozik a konyha, mely az iskolán kívül ellátja az óvodát is. Az iskola kétszer nyolc általános iskolai és kettő gyógypedagógiai osztály befogadására képes. Az osztálytermeken kívül négy szaktanteremet, szertárakat, tornateremet és egy új étkezőt alakítottak ki. A beruházáskor úgy kell kialakítani a közlekedési kapcsolatokat, hogy az épületek bármely része a telken belülről (lehetőleg épületen belülről is) közvetlen is elérhető legyen.

Helyszínrajz

Alaprajz 1

Alaprajz 2

Alaprajz 3

Alaprajz 4

Utcai homlokzat

Tömegvázlat 1

Tömegvázlat 2

Külső 1

Külső 2

Külső 3

Külső 4

Külső 5

Külső 6

Külső 7

Külső 8

Külső 9

Külső 10

Belső 1

Belső 2

Tervezők

Generál- és épületgépész tervező: Túri Zoltán
Építész tervező: Bánfi Zsolt
Tartószerkezet tervező: Durst Ferenc
Villamos tervező: Nyeste István
Út-, közműtervező: Virág Mihály
Fotók, térmodellképek: Tokaji Tamás
Tűzvédelem: Csongrádi Pál
Faanyagvédelem: Bakó Tibor, Kakuszi Norbert
Faldiagnosztika: Dér István
Kivitelezők: Bujdosó Antal, Vozár Mihály - Strabag