Les Thermes

Fürdőkomplexum Strassen-Bertange, Luxemburg | Mintha csak egy repülő csészealj szállt volna alá a kietlen tájban, olyannak tűnik első pillantásra a „Les Thermes” Szabadidő- és fürdőközpont Strassen-Bertange települések mellett. Az alaprajz ellipszist formál, amely nyugati, szabadterületek irányába erőteljes bemetszésekkel nyílik meg. A tetőfedésbe 500 négyzetméternyi napelemet építettek be, amely jelentősen hozzájárul az épület külső energiaigényének csökkentéséhez. A nagyvonalú kör alakú tetőbevilágítók természetes napfény engednek az épület központi csarnokába. A földszinten találhatóak a medencék, és csúszdák, valamint a szaunák, míg az első emeleten a vendéglátó egységek, a fitnesz stúdió és az igazgatósági helységek. A tartószerkezet és az összes szintet átszúró mag, klasszikus betonkonstrukcióval valósult meg. A tetőszerkezet kialakítása az agresszív, klórtartalmú belső levegő, valamint a nagy, akár 40 métert is elérő fesztávok miatt egyedi anyagválasztást igényelt. Egyedül a fa, mint építőanyag tudta a magas építészeti és egyidejűleg a megfelelő gazdasági elvárásokat is teljesíteni úgy, hogy a lehetséges legkevesebb alátámasztást kelljen alkalmazni. Az oldalfalakon és a mennyezeten, a tartógerendák között is megjelenő finom lécezés meglepő könnyedséget kölcsönöz a tereknek. (Fotók: igelstudios detemple design gmbh IMEDIA, C.N.I. Les Thermes Starssen-Bertrange)
Helyszínrajz
-

Alaprajzok
-

Földszint alaprajza
Felső szint alaprajza Metszet
-

Metszet
Térbeli modell Külső
-

Mintha csak egy repülő csészealj szállt volna alá
Nyugati homlokzat – nagyvonalúan kialakított ablakfelületekkel
Bambuszokból képzett természetes paraván a szaunák külső egységeinél
Bejárat a szaunába
Kültéri medence
Átjáró a kültéri medencéhez
Az épület által körülölelt pihenőterület
Belátástól védett pihenőterasz Éjszakai világítás
-

Titokzatos nyugalmat sugárzó zárt homlokzat
A nagy üvegfelületeknek köszönhetően szabadon érvényesül a belső tér színeinek játéka Belső
-

Ívelt folyosó számos kisebb fülkével vezet az öltözőkabinokhoz
A látogatók már a bejárati csarnokban ízelítőt kapnak a rájuk váró élményből a mennyezetig futó ablakokon keresztül
Figyelemfelkeltő belsőépítészeti megoldásként sötétbordó kárpitozás fedi az oldalfalakat

Meleg színek és fonott bőrszalagok fogják körül a pihenőterületet, rajzolják meg a folyosókat
Meleg színek és fonott bőrszalagok fogják körül a pihenőterületet, rajzolják meg a folyosókat
Meleg színek és fonott bőrszalagok fogják körül a pihenőterületet, rajzolják meg a folyosókat
A medencetér felső nyitott emeletén található a külső étterem
Egy hosszan ívelt rámpa köti össze az emeleten található éttermeket, fitneszstúdiót és irodákat
Az éttermekkel ellentétes oldalon kapott helyet a wellness és a sportok számára kialakított fitneszstúdió
A fitneszben is finom lécezés borítja a falakat
A belső zárt étteremben az organikusan formált ablaknyílások engednek belátást a medencetérbe
A belső étteremből is rálátni a csúszdákhoz vezető lépcsőre Tervezők
-
Építész: Hermann & Valentiny et Associés Architectes s.á.r.l., Atelier d’Architecture et de Design Jim Clemes, Witry & Witry SA
Építtető: C.N.I. Les Thermes Starssen-Bertange
Tájépítész: Ernst + Partner Landschaftsarchitekten
Statika: Schroeder & Associés TECNA
Épületgépészet: Goblet Lavandier et Associés
Épületfizika és akusztika: Ingenierbüro Von Rekowski & Partner
Világítástechnika: Ulrike Brandi Licht GmbH
Fotók: igelstudios detemple design gmbh IMEDIA, C.N.I. Les Thermes Starssen-Bertrange
