Tisztességesen megcsinált épületek

Interjú Kruppa Gáborral

Egy péntek délután ülünk a lakásból lett irodában. Morajlik a város. Az ablakon kinézve Buda egyik legforgalmasabb útját látjuk, melynek túloldalán ott a Déli pályaudvar modern épülete. Távolabb a Vérmező, még távolabb a Vár, a Bástyasétány. Régi és új dolgok egyidejűleg vannak jelen. Itt beszélgetünk Kruppa Gábor építésszel.

Alaprajz: Szentpétervárom születtél, hatott rád valamelyest a másféle kultúra?

Kruppa Gábor: Nem jobban, mint bárkire akkoriban, aki az iskolában oroszt tanult. A szüleim ott voltak egyetemisták, hét hónapos koromig éltünk a városban, amit akkor még Leningrádnak hívtak. Viszont nagy hatással volt rám, hogy az egyetem után elmehettem Hágába és megtapasztalhattam milyen a holland építészet. Erre még rátett egy lapáttal, hogy egy-két évvel később már egy holland építészirodában, nevezetesen Erick van Egeraatnál dolgozhattam.

A.: Kereken tíz évvel idősebb nálad van Egeraat. Lehet mondani ezt mester-tanítvány viszonynak?

KG: Nagyon sokat tanultam tőle. Van Egeraatra jellemző, hogy saját kollégáit engedte kibontakozni, amihez irányt mutatott, segítséget adott. Nem csak a hagyományos építészmesterséget illetően, persze abban is, de főképp az építészethez való hozzáállást lehetett tőle megtanulni. Praktikus dolgokat is, például, hogy kell a megrendelőkkel tárgyalni – ügyelt rá, hogy a fi atal építészek a munka minden egyes fázisában részt vegyenek –, de az építészet poézisét is el lehetett tőle lesni.

A.: Amikor ti elváltatok, az egy könnyű elválás volt vagy inkább szakítás?

KG: Voltak problémák, mára, úgy hiszem, elsimultak. Akkoriban indult a Dózsa György úti projekt (ING Székház), abban számított volna rám. De egyszer csak adódott a lehetőség, a Gresham palota felújítása, és én azt választottam. Ez másféle építészet, mint amit ő csinált, egy műemléki épület aprólékos újjáépítése, kőről-kőre, az eredeti külső és belső maximális tiszteletben tartásával.

 A: Közel állt hozzád egyébként a szecesszió vagy ez a feladat volt olyan, ami megragadott?

KG: Addig, amíg a Gresham palotát nem ismertem, különösebben nem vonzott a szecesszió. Ahogy egyre jobban megismertem, mind jobban megértettem. Rájöttem, annak ellenére, hogy ez egy százéves épület, mennyire mai, a kortárs építészet elvei milyen szépen mutatkoznak meg rajta. Nekünk a szecessziót az egyetemen még úgy tanították, hogy az valami dekadens, túldíszített dolog. Ehhez képest a Greshamen azt lehet látni, hogy az ipari idomacél szelvényekből készült kovácsoltvas korlátok, a szegecselt pillérváz, a terülő mozaik minták technikailag és művészileg is mind nagyon korszerű dolgok. Az egész épület szerkezete, kompozíciója az akkori, de talán még a mai kornak is megfelel. Ezért is nem volt túl nehéz beleépíteni azt, amit utólag kellett beletenni.

A.: Egész más kihívást jelentett a Dandár utcai épület. Szerintem egy elég eklektikus építészeti környezetben kellett megmutatni magad.

KG: Egy folyamatosan változó építészeti környezetbe kellett belehelyezni a házat. Igyekeztünk egy olyan épületet csinálni, ami jobb annál, mint ami ott a környéken addig épült. Próbáltuk a lakások elrendezésében, a ház környezetében a tágasságot, nagyvonalúságot megmutatni. Nemesebb anyagokat használtunk a homlokzaton, szép bejáratokat, amilyeneket sok századfordulós ház kapualjánál lehet látni...

A.: ...igényes..

KG: Én az igényes szót nem igazán szeretem, mert igénye mindenkinek van...

A:... emberibb igény..

KG: ...talán ez fedi inkább.

 A: Menjünk tovább. Nekem az újpalotai templomról (Alaprajz 2010) egyfelől Szent Ferenc másfelől a Bauhaus jut eszembe. Két távoli – vagy annak tűnő – kor. Csak én látom így, vagy te is?

KG: Mindenkinek van valamilyen saját érzése egy épülettel kapcsolatban, és ez nagyon jó. Szent Ferenc biztos ott van Újpalotán, mert a szívemhez nagyon közel áll a ferencesek Pasaréti téri temploma. Ha Szent Ferencnek és a Bauhausnak van közös pontja, az a puritán szemlélet. De a Bauhaus helyett engem inkább Rudolf Schwarz építészete ragadott meg, amit úgy is jellemeztek: ,,egy másik modern''. A modernt általában Le Courbusier, Mies van der Rohe, Gropius nevével azonosítják, én sem akarom szembeállítani velük Schwarzot, csak kibővíteni a sort.

 A: Szoktál visszajárni ebbe a templomba? Érdeklődni arról, hogy fogadták?

KG: Szoktam, igen. Szeretik, ha odamegyek, ismernek az emberek. Én pedig szeretem látni azt, hogyan használja a házat az egyre gyarapodó közösség. Mostanra elég jól belakták az alsó szinten lévő közösségi tereket, és nagyon szeretik az udvart is.

 A: A pozsonyi nagykövetség épületénél a hagyomány, a modernség vagy exkluzivitás játszott nagyobb szerepet?

 KG: A speciális státusza ellenére nem különbözik ez az épületem sem a többitől. Ahogy a Dandár utcai ház is, ez is képvisel valamit azon a helyen, igyekszik odaillő lenni és valami mást is mutatni, beilleszkedő és különc egyszerre. Benne van a magyar villaépítészet, a Molnár Farkas-, Fischer-villák hagyománya, de benne van – nyilván nem egy az egyben – a tornácos udvarházak öröksége is.

 A: Különböző épületeidről – nagyon különbözőkről – beszéltünk eddig. Jó, ha az embernek van saját stílusa vagy az állandó változás a jó?

KG: Biztos van, akinek kialakul saját stílusa, van, akinek nem. Én minden feladatnál körülnézek, hogy azt miként lehetne a legjobban megcsinálni. Kevésbé a stíluselemekben, inkább a feladathoz illesztett szemléletben, hozzáállásban gondolom megtalálni a választ.

 A: Honnan érkeznek az új impulzusok?

KG: Sokfelől. Nehéz ezt felsorolni. Alapvetően emberek, utazások, találkozások hatnak rám. Szóval, akkor tud ez jól működni, ha az embernek van egyfajta emléktára, és amikor kell, akkor ezeket mozgósítja. Nekem a Gresham volt egy hosszabb feltöltődési időszak. Amikor vége lett, szerencsére jött egy-két olyan feladat, amikor ezeket az elraktározott élményeket, tapasztalatokat elő kellett és elő is tudtam venni.

 A: A természet is inspirál.

KG: Igen, az is.

 A: Az utóbbi időben a REC (Regionális Környezetvédelmi Központ) épületének tervezésével a környezettudatos építkezésre is jó példát adtál.

KG: Ahogy minden embernek, úgy az építészeknek is fontos kérdés, hogy miként tegye túlélhetővé a világot. A szentendrei épület, amit egy olasz építészirodával közösen terveztünk, kísérlet volt arra, hogy mennyivel több befektetés kell egy olyan épületet létrehozásához, amelyiknek igen csekély az ökológiai lábnyoma. Tapasztalatszerzésnek jó volt, hozzá kell azonban tenni, hogy alapvetően a megrendelőkön múlik, mennyire környezetbarát lesz egy épület. Mi tervezhetünk akármilyen jó házat, ha a gazdasági környezet, az építtető, a banki háttér nem pártolja, akkor az nem valósul meg...

 A: ...hiába erőszakoskodsz...

KG:...persze. Most például terveztem egy holland megrendelőnek egy földházat. A koncepció az volt, hogy a lehető legkevesebb külső energiával működjön, és ez neki bizony komoly életmódbeli megkötéseket jelent: alkalmazkodást a nap járásához, a szél mozgásához, összegyűjteni az esővizet stb. Ezek olyan dolgok, amiket van, aki hajlandó elfogadni, van, aki nem.

 A: Irodátok kiterjedt külföldi kapcsolatokkal rendelkezik?

KG: Mondhatjuk, igen.

 A: Sok a külföldi munkátok, több mint a hazai?

KG: Most általánosságban kevés a munkánk, de ezek között vannak külföldiek is. Az irodának jórészt olasz megrendelői vannak, régebben volt több ír, spanyol megbízónk.

 A: Kevesebbet tudok kisebb munkáidról. Csak én vagyok ezzel így, vagy tényleg kevesebb publicitást kapnak?

KG: Néhány ilyen munkám van. Azon is múlik a dolog, hogy a megrendelő mennyire akarja magát a nyilvánosság elé tárni. Én nem mutogatom az ő házát, ha ő nem akarja.

 A: Természetes. Más. Mennyire látod veszélyesnek, a politika igyekszik betenni a lábát az építészeten belülre?

KG: Tudni kell a dologgal bánni. Azon is múlik, mit nevezünk politikának? Az nem jó, mint bő húsz évvel ezelőtt, hogy párttitkárokkal kellett egyeztetni, milyen legyen a homlokzat. Az viszont, ha egy város polgármesterével kell egyeztetnem, hogy mi, hol legyen a városban, az szerintem abszolút normális. Amióta világ a világ, az építészek a megbízásaik jó részét politikusoktól kapták. Miniszterektől, királyoktól, főnemesektől, főpapoktól, és így tovább. Befolyásos emberek, akik a maguk és az általuk képviselt közösség sajátságos szempontjait is érvényesítik egy-egy építészeti feladatnál.

 A: Te hol gondolod magad tíz év múlva? Mi lesz veled?

KG: Mostanában sokat gondolkodom ezen, mert az építészek, akikkel beszélgetek, mind panaszkodnak, hogy nincsenek munkák. Én már átéltem egy ilyet, hisz a rendszerváltás idején hasonló volt a helyzet. Akkor az állami tervezőintézetek összeomlottak, az állami megbízások eltűntek egyik napról a másikra. Nyomorult helyzet volt, és végül abból is lett kibontakozás, szerintem nem is rossz, de áldozatokkal járt. Én mindenesetre továbbra is tisztességesen megcsinált házakat szeretnék tervezni. Mostanság egyre többet foglalkozom az oktatással is. Lehet, hogy tíz év múlva kevesebbet fogok tervezni és sokkal többet oktatni.

 A: Szeretsz tanítani?

KG: Annyit, amennyit tanítok, annyit igen. Ebben benne van az is, hogy nincs kényszer, szívesen csinálom. Szoktak hívni minden második félévben középülettervezést tanítani. Legutóbb a hallgatóknak szakmai gyakorlatot is szerveztem, önkéntes munkát végeztünk Mátraverebélyen, mindnyájan nagyon jól éreztük magunkat.

 A: Ez a cégméret az ideális?

KG: Igen, ennél nagyobb cégeknél olyan életet kellene élnem, amihez nekem nem lenne kedvem, ott már az embernek a családjára nem jut ideje.

(Szöveg: Halász István, Fotó: Kovács Sándor)