Építész Stúdió

Interjú az Építész Stúdió tagjaival | A budai irodából szinte az egész Várnegyedet belátni, a beszélgetés során szóba is kerül a Várbazár. Ragyogó idő, persze a fűtött szobából kinézve csak a napsütés látszik, a hideget nem érezni. De azért bejön valami, főleg amikor a fotós az erkélyen állítja be a csapatot. A kép címe akár az is lehetne: építészek jégre téve. A helyzet – ahogy mondani szokták – nem jó, de legalább reménytelen.

A.: Legutóbbi elkészült munkátokat, a Budakeszi Községházát nézve az jutott eszembe: nem lehet könnyű összekötött lábbal táncolni.

ÉS.: Igazából nem a környezeti adottságok voltak szűkösek, inkább a pénz. De ebből kellett kijönni. Nem ez az első eset, hogy meg kell húzni a nadrágszíjat.

A.: Például a Kodály Központ esetében is, amikor az előcsarnok ,,esett áldozatul’’ a financiális szűkségnek…

ÉS.:…ebben a konkrét esetben ezt nem éreztük igazi veszteségnek. Meg kell mondani, hogy talán így még jobb is lett az összkép..
…persze belsőépítészetileg változtatni kellett.

A.: Gyakori ez?

ÉS.: Előfordul. De más az, amikor ésszerű határokon belül van, és mi magunk, nem pedig mondjuk a kivitelező változtat. Mert ez is – lehet mondani – mindennapos.

A.: Visszatérve a Kodály Központra. Tavaly a szakmai és a közönségfogadtatása is egyformán igen lelkes volt…

ÉS: …szakmailag főleg külföldön, olyannyira, hogy nem egy megkeresést kaptunk külföldi kollégáktól, akik velünk szeretnének dolgozni. A közönség tetszését pedig jelzi a Pro Média közönségdíja.

A.: Nyomon követitek az elkészült épületek sorsát?

ÉS.: Némely esetben igen, bár ez nem mindig okoz örömet. Nem egy elképzelésünket változtatják meg az idők folyamán. Ezért jelent hatványozottan örömet a tény, hogy Pécs és az ország polgárai annyira­ megszerették, és magukénak érzik a Kodály Központot. Mi több, az ott fellépők is kedvelik. Az igazán jó érzés, amikor egyensúlyban van a szakma és a nagyközönség véleménye a munkánkról.

A.: Hogy működik a stúdió? Miként osztjátok el a munkát?

ÉS.: Kialakult ennek a rendszere. Képesek vagyunk beletenni mindent a közösbe. Az is igaz, hogy nem mindig mindenbe mindenki dolgozik be, ez már a munka kezdetén kialakul. Jó, hogy különbözőek vagyunk, és figyelünk egymásra, így a különbözőségből egység lesz, nem széthúzás. Az alapítás óta alig néhányan mentek el tőlünk, de senki nem haraggal. Némelyikükkel még a mai napig is tarjuk a kapcsolatot. Van köztünk olyan, akinek ez az első munkahelye.

A.: Egy másik, hamar emblematikussá váló épületetek, a szó szerint formabontó Népliget Center. Könnyű volt egy ilyen – korántsem hétköznapi – tervet elfogadtatni a megrendelővel?

ÉS.: Nyugodtan mondhatjuk, az együttműködés már-már közelített az ideálishoz. Az egyik olyan projekt volt, amiben részt vettünk, ahol igazán gördülékenyen mentek a dolgok. Az eredmény pedig magáért beszél.

A.: Ha már az irodaházaitoknál tartunk, azt veszem észre, egyre – nem tudok rá jobb szót – humánusabbak lesznek az idő múlásával.

ÉS.: Hát van benne praxisunk. Az elmúlt húsz évben megbízásaink jelentős részét tették ki az ilyen jellegű megbízások. Az irodák valóban tömeges, arctalan intézmények általában, ezen mi minden erőnkkel igyekszünk változtatni. Hogy milyen sikerrel, azt a mindennapi felhasználók tudják megmondani.

A.: Olyan – talán szokatlan – ötlet vetődött fel bennem, miközben a munkáitokat néztem, hogy erősen kötődtök a vízhez. Uszodaépítések, kis tavak, csobogók akár irodaházakban is. Ez szándékos?

ÉS.: Szándékosnak semmi esetre sem az. Az uszoda, az ugye víz, az irodaházak esetében talán épp arról a ,,humanizálásról’’ van szó, amit említettél. Ámbár néhány irodaházban a megépítés óta eltelt időben ilyen-olyan okokra hivatkozva ,,kiszikkasztották’’ ezeket a harmóniát sugárzó vizeket.

A.: Mennyire érzitek a megrendelők részéről a környezettudatosságot, a minél kisebb környezeti lábnyom hagyásának szándékát?

ÉS.: Magyarországon mindez még igencsak gyerekcipőben jár. Nem utolsósorban a magas költségek miatt, és a szemlélet sem terjedt el. Van egyfajta ,,green painting’’ hullám, ami a felszínen megjelenő, inkább marketingértékű, mint valódi ,,zöld’’ tendenciaként megjelenik, de az áttörésre még várni kell.

A.: Megint más lépték, de ugyanolyan zajos elismerést kiváltó épület volt a közelmúltban a Füleky Pincészet. Gondoltatok arra, hogy más stílusban tervezitek meg?

ÉS.: Nem igazán. Ez a koncepció szinte adta magát. Elsősorban a műemléki környezet okán, valamint azért is, mert a régi épület is egy értékes, megtartandó objektum volt.

A.: Máshol is szívesen építenétek hasonló funkciójú épületet?

ÉS.: Persze. De minden esetben a környezet határozná meg, milyen jellegűt. Momentán bármit szívesen terveznénk.

A.: Bármit?

ÉS.: Na jó, bármit nem, de az elmúlt esztendő, vagy az idei kilátások bizony eléggé borúlátóvá tesznek minket, de úgy hiszem az egész építészszakmát.

A.: Mi a legfőbb gond? A világválság? Vagy netán valami más?

ÉS.: Lehet válságot emlegetni, de véleményem szerint máshol van a kutya elásva. A mi stúdiónk az elmúlt két évtizedben munkái zömét nyílt tervpályázaton nyerte el. A mai napra ezek a tervpályázatok drasztikusan lecsökkentek. Helyette vannak a közbeszerzések, melyeknél csak az egyik – de nem elhanyagolható – gond a jogi bikkfanyelv. Ennél is rosszabb, hogy a kiírások sokszor zavaros, kusza feltételrendszere. Mondok egy fiss példát: egy vidéki nagyváros sportcsarnokára kiírt közbeszerzése olyan feltételrendszert állított fel, amelyben már megépített sportcsarnokunkat referenciaként nem fogadják el. Vagy említhetjük a Várbazár hosszan húzódó ügyét is. Néha azt érezni, szinte személyre szabottak az ilyen ún. közbeszerzések, ez pedig rövid úton a szakma presztízsének, színvonalának drámai romlását hozhatja. Tisztességes, korrekt, átlátható szabályozást és pályázatokat szeretnénk. Olyan szisztémát, amely lehetőséget teremt a korrekt versenyre.

A.: Ebben nem kellene a szakmai szervezeteknek segíteni?

ÉS.: De. Az elmúlt időszakban azonban a dolgok – finoman szólva – nem ebbe az irányba mutattak.

A.: Mi az, amit legközelebb láthatunk tőletek?

ÉS.: Küszöbön áll a Mobilis Interaktív Kiállítási Központ megnyitása Győrben. A háromszintes, 2373 négyzetméteres, multifunkciós épület science centerként működik majd. Ha minden jól megy, márciusban nyit a nagyközönség számára. Izgatottan várjuk a visszajelzéseket.

A.: Köszönöm mindnyájatoknak a beszélgetést. A magunk részéről az eddigiekhez hasonló izgalmas feladatokat kívánunk nektek!

(Halász István)