Az Iparművészeti Múzeum aulájában gyűltek össze június 25-én a KÉK felhívására építészek, hogy tájékozódjanak a volt Erzsébet téri buszállomás sorsáról, hiszen már évek óta úgy tűnik: áll az ügy. A MEH képviselője, Imre János nem jelent meg, amin senki sem lepődött meg.

Pohárnok Mihály, a Design Terminál Kht. vezetője elmondta, a befejezéshez szükséges 62 millió forintról van kormányhatározat, de a közbeszerzési pályázatot még nem írtak ki. Még ez sem tudható, pontosan mi lenne az intézmény neve. Abszurd az is, hogy a Kht. hivatalosan nincs is kijelölve az épület üzemeltetésére, bár 2004-ben ezért hozták létre, hosszadalmas bürokratikus eljárás végén. 2004-ben megpróbálták a már létrehozott kht-t máshova küldeni, hat hónap telt bele, mire úgy döntöttek, a Szabadalmi Hivatal által létrehozott intézmény mégis megkaphatja az épületet, bár a határozatból ez már kimaradt. Úgy tűnik, nem igazán akarták az épületet sokan, bár nem tudni van-e konkrétan bárki, aki nem akarja, hogy a intézmény megnyíljon. A hatvanegynéhány millióból pótmunkákat kellene végezni: hiányzik a kert, a belső téri oszlopok márványburkolatának felújítása és még egy-két kisebb dolog. A kivitelező Hérosz munkájával szemben is vannak kifogások, de jogvita van, hiszen a garanciális idő lejárt, garancia nem érvényesíthető, mégis: szavatossági kifogások vannak.
Golda János (Madzin Attilával együtt), a Nyíri-féle ház felújításának tervezője leszögezte: nekik az épület a fontos, a szívük szakadt, mikor három éve az épület kezdett lepusztulni. Az első törés akkor történt, amikor kiderült, az Erzsébet téri Gödör kiszolgáló gépészetét (hőközpont, szellőzőgépészet, elektromos kapcsolószekrény) betették az épület pincéjébe, és konkrét információja sem volt a tervezőknek. Csak 2005 második felében derült ki, hogy például egy elektromos betápláló kábel nem épült ki – erről még a Gödör üzemeltetője sem tudott. Egy másik szakhatósági probléma volt, hogy az egyik étterem konyhájához vasbeton zsírfogót írtak elő, de ez a homlokzati kontúrig tartó telken belül épületen kívül nem volt megoldható, az épületen belülit pedig nem fogadták el. Ez ma már megoldott, de sok problémát okozott. Az épület be is ázott. A kivitelezővel a fő gond az volt, hogy a műszaki átadás előtt kiengedték a munkáról. Gonda azt mondta, ilyet még nem látott, és Pohárnok sem értette. Gonda azt mondta, most azon küzdenek Gulyás Katalinnal, az egyetlen emberrel, aki ezen dolgozik a KSZF-nél (Központi Szolgáltatási Főigazgatóság), hogy a műszaki átadás megtörténjen. A kérdés csak az, a várható kormányváltásig rendeződik-e a Design Terminál sorsa.
Kissé furcsa volt, hogy bár egy oly ritkán látható építészeti kiállítás zajlott a beszélgetést körülvevő terekben, a résztvevők nem nézhették meg, csak külön belépti díj mellett. A Kós Károly Vándoriskola húsz évéről szóló kiállítás pedig helyenként érdekes volt: Lechner makettjai, Toroczkai bútorai, Alvar Alto, Porthogesi és más külföldi párhuzamok érdekes fénybe állították az organikus – ha úgy tetszik, szerves – magyar építészetet. Makovecz és a nagyok: Csete, Csernyus, Lőrincz, Salamin sok ismert munkája mellett néhány kevésbé ismert alkotónak is hely jutott. Kár, hogy a vándoriskolásoknak maguknak nagyon kevés munkája jelent meg, pedig ez lenne igazán érdekes: az oktatás gyümölcsei – pedig lenne mit bemutatni. Csak reméljük, hogy a hallott füles igaz: valóban készül egy ilyen kiadvány.